Rendező: Guy Richie

Zene: Steve Isles

Szereplők: Gerard Butler (One Two)

                   Thandie Newton (Stella)

                   Tom Wilkinson (Lenny Cole)

                   Mark Strong (Archie)

                    Toby Kebbel (Johnny Quid)

Guy Richie halott. Én így indítanám a kritikámat a rendező legújabb filmje, a Spíler megnézése után. A szakértők többsége persze nem ért velem egyet. A legtöbbjük ugyanis úgy harangozta be a filmet, mint a 41 éves zseni visszatérését a gyökerekhez. Igaz, ami igaz. A rendező valóban visszatér a kisstílű angol bűnözők világához és újonnan egy tucat középszerű színésszel dolgozva forgat le egy egész estés mozifilmet. Ám az eredmény merőben eltér a Blöff, illetve a Ravasz, az agy és két füstölgő puskacső című alkotás sikerétől.

Richie karrierjét e két alkotás alapozta meg és a 2000-es évektől kezdve szeretjük és utáljuk egyszerre. Szeretjük, mert olyan filmeket tárt elénk, mely távol maradva a hollywoodi szennygyár mocskától, viszonylag szerény látványvilágával is maradandó tudott lenni. Laza hangulat, brit idill és fordulatos cselekmény. Az eredendő emberi féltékenység azonban nem engedi meg, hogy GR-nek ne utáljuk azt az oldalát, amellyel a világ egyik legnagyobb díváját tudta magához kötni. Hiszen nincs olyan férfi a világon, aki valóban megérdemli, hogy egyedül neki jusson Madonna.

„2008 a fordulat éve!” – mondták sokan. Lehetett volna, hiszen Madonna más után nézett, míg Richie ismét egy komoly munkába fogott bele. A változás azonban elmaradt, s a 2003-as év legrosszabb filmjének alkotója ismét egy olyan darabbal rukkolt ki, ami után személy szerint azt kívánom, hogyha még rendezni akarsz is Guy, a forgatókönyvírást kérlek bízd másra. A Spíler ugyanis egy színtelen, kiszámítható és vér unalmas alkotás, melytől az ember akarva és akaratlanul is várja a csodát, ám a stáblista kiírásakor rá kell ébrednie, ismét túl magasra tette a mércét.

Nem tudom kikerülni, hogy ne írjak pár sort a nagy elődökről. A rendező első komoly alkotása a Ravasz, az agy és két füstölgő puskacső mindent egybefogott, ami elvárható lenne egy kellemes gengszterfilmtől. A mindennapi életből kiinduló alapstory, amiben a főszerepet számos közel sem makulátlan, de mégis szerethető tolvaj játsza. A történet pörgős, a zene fenntartja a figyelmet, a vágás pedig egyszerűen zseniális. A főgenyákról és hűséges végrehajtóikról sem szabad megfeledkezni, de a lényeg mégis a dialógusokban van. Olyan mérhetetlenül laza szövegek hangzanak el, amik örök aranyköpésként maradnak meg a korszak fiataljainak szótárában. A Blöff majdnem ugyanez volt. A szereplők, a csavaros történet és a humor Guy Richie védjegyévé vált. Bár a Snatchben már egy igazi szupersztárt is köszönthettünk Brad Pitt személyében, aki a roma Mickey bőrébe bújva szó szerint sziporkázik a képernyőn.

S így kanyarodtunk vissza a Spílerhez, melyben mindez hiányzik? Tény, hogy a film laza. Illetve megpróbál nagyon az lenni. A designos feliratok és az olykor feltűnő képregényes megoldások bíztatóak, míg a zene is eléggé ott van a szeren. Van orosz milliárdos, helyi kiskirály, számtalan drogos és még a balkán háború gerillái is feltűnnek. A szereplők azonban szürkék és nem feltétlenül a színészi játék miatt. Bár a 300-ból ismert Gerard Butler elnyom néhány poént és tud megnyerő lenni, túl kevés teret kap ahhoz, hogy egyedül megmentse az alkotást. A többiekre pedig már nem is nagyon emlékszem, holott fél napja sincs, hogy rászántam az estém a szórakozás reményében.

Leginkább a címben szereplő Spílert nem igazán tudom hova tenni. A nem kicsit szálkás Johnny szerepe nem olyan meghatározó, mint ahogy a cím vagy a trailer sugallja. Kiemelt szerepét csupán annak köszönheti, hogy ő az egyetlen, aki képes átlátni az összes szituációt, mivel azonban ezt nem kamatoztatja, elveszik a történetben.

Hamár gengszterfilmről van szó, egy valami nekem nagyon hiányzik. Az igazi maffiaérzés. Lenny, a brit kiskirály sok követ meg tud mozgatni, élő emberekkel eteti a folyami rákokat, ám mégsem elég hatalmas és kegyetlen ahhoz, hogy elég életképesnek érezzem a szálak megfelelő húzogatásához. Jobbkeze, Archie a tipikus úri bűnöző. Aki nem nagyon piszkolja be a kezét és ódzkodik a vértől, ám ha sértegetik azt nehezen viseli. Ez az egy oka, annak hogy a végén életben marad. Komoly morális bűnt ugyanis nem követ el. Az azonban több mint érdekes, hogy egy jól szervezett gengszterhálózatban, ami elvileg mindent irányít, hogyan válhat egyik percről a másikra a főnök legfőbb ellenségévé. Az orosz milliárdos sem az a tipikus zsivány. Sok a pénze, jól szervezi a dolgokat, de nincs meg a kellő kisugárzása ahhoz, hogy féljünk tőle. Karel Roden a 15 perc hírnév pszichopatájának szerepére ideális volt, zsúrpubi ruszkinak azonban harmatgyenge. Egyetlen komolyan vehető  bandita a két háborús gorilla, akiket a pénzszállítással bíz meg. Már a gránátok okozta sérülések mutogatásakor világossá válik, hogy nem piskóta arcokról van szó, ám sem a kamionos ütközés, sem a gázpisztoly, sem a jókora saller nem tudja őket megállítani, az ember komolyan kezdi elhinni, hogy ilyen az alvilág. Ám a drága Vinny után még ez is édes kevés. Ráadásul a kelet-európai állatok szexuális aberrációja végképp taccsra vágja a pozitív képet.

Összefoglalva tehát elmondható, hogy a RocknRolla nem egy nagyon jó film. És bár igyekszem a csalódásomat a nagy elvárásokkal magyarázni, a film azonban minden előzmény nélkül is harmatos. Ötlettelen, erőltetett és lapos. Mondhatnánk, hogy a Blöff, illetve a Ravasz, az agy és a két füstölgő puskacső után legalább nő van benne. De ő se nem szép, se nem szexi, Így tehát ő sem ment meg minket…

A film legjobb idézete:  -     Van valami, amit asszem nem tudsz róla!

-       Micsodát? Azt hogy homár?

-       Honnan a faszból tudsz róla?

-       Jajj, nemár! Mindenki tudja, hogy kéményseprő! Csak te nem tudtad! Fütykösbubus. Halmozottan hátrányos seggű.

A film legnagyobb kérdése: ilyen nem nagyon van neki, bár van egy pillanat, amikor Johnny épp zongorázik a drogtól teljesen elszállva az élet értelméről filozofál. Ez alapján a nagy kérdés: Vajon ki az igazi barát? Aki segít neked, mert az aktuális érdekei úgy kívánják, vagy az aki akkor is melletted áll, ha épp a legnagyobb szarban vagy és nem tudod viszonozni?

A film negatívuma: hogy nem akar több lenni, mint egy ultra laza, jól vágott esti mozi. Hülyének nézi a tisztelt nagyérdeműt és éppen ezért a legegyszerűbbet adja. Ez azonban régóta nem elég.

A film értékelése: 5/10