Rendező: Michael Tollin
Zene: James Horner
Szereplők: Cuba Gooding Jr (James Robert ’Rádió’ Kennedy)
Ed Harris (Harold Jones)
Riley Smith (Johnny Clay)
S. Epetha Merkerson (Maggie)
Nyitófilmnek keresve sem lehetett volna jobb alkotást találni, mint Michael Tollin 2003-as művét, mely mintapéldánya az amerikai kisvárosi álomnak és a hollywoodi filmgyártásnak. A történet egészen egyszerű. Adott egy szellemileg visszamaradott fekete fiú, aki naphosszat csak tologatja bevásárlókocsiját az utcán, miközben az emberek félve tartják tőle a megfelelő távolságot. Egy nap a helyi focicsapat néhány fiatalja csúnyán megtréfálja szerencsétlen srácot, akit a jószívű edző vesz a szárnyai alá. A film ezt a vonalat viszi végig, hogy egy kívülállóból hogyan válik egy kis segítséggel a város megbecsült és szeretett tagja. Tollin remekül érzett rá, hogy mit vár a közönség. Szerethető karaktereket és szívmelengető történetet tár elénk, kitűnő és könnyfakasztó zenei aláfestéssel. Nem is próbál több lenni egy szombat esti limonádénál. Nem tudjuk meg például mi az a betegség, amely visszavetette fejlődésében a Rádió névre hallgató fiút, s komoly konfliktusba sem ütközünk a 109 perc során. Ugyan többször ki akarják rúgni, sőt még le is tartóztatják, ezen problémák végére röpke 2 perc alatt mindig pont kerül. Még a fiú jelenlétét legjobban megsínylő helyi élsportoló is pár irka-firkát követően könnyű szívvel lesz egyik legjobb barátja a mentálisan sérült Jamesnek. A filmre anno az HBO-n figyeltem fel, hisz mind Cuba Gooding Jr., mind Ed Harris kedvenc színészeim közé tartozik. De amíg az erősen kopaszodó Harristől mindig a jó játékot várom el, addig Cuba Gooding az utóbbi időben meggyőzött arról, hogy ne üljek le szívesen egyetlen filmje elé sem. Szerencsére itt a Férfibecsületben megismert szerethető figurát hozzá az Oscar-díjas színész, s bár gesztusai elég kezdetlegesek, egy percig sem merült fel bennem, hogy ez az ember teljesen épp lenne. Harrisről sem lehet azt mondani, hogy sziporkázik. Nincsenek színpadias jelenetei, nem kell különböző érzelmeket megjelenítenie, csupán világoskék szemeivel bámul semmibe, pont úgy ahogy azt az Ellenség a kapuknálban tette. Egyszerűen hátborzongató.
Még egy nagy előnye a filmnek, hogy kitűnően példázza a kisvárosi amerikai életet. Egy olyan közösség tárul ugyanis a szemünk elé, ahol mindenki ismer mindenkit, a rendőrtől kezdve a fodrászig, s a lakosoknak a legnagyobb izgalmat a helyi csapat focimeccsei jelentik. Azt persze túlzásnak vélem, hogy NFL mérkőzésen nem láttam még ennyi nézőt és ilyen hangulatot, mint ezeken a találkozókon, de egye fene, mivel már az elején megjelent a „True story” felirat, így gondolkodás nélkül hiszek a rendezőnek. Érdekes továbbá, hogy a közösség megbecsült mestere, hogyan bolyong saját háza falai között. Míg a kisvárosban minden mérkőzés után személyes üzenetváltásba elegyedik Harold Jones edző a borbélynál üldögélő helyiekkel, addig sem feleségével, sem lányával nem képes 2 teljes mondatot váltani. Ők mégis szeretik, feltétel nélkül. Még a legkisebb csetepaté sem alakul ki, ráadásul a neje szexuális vágyódása mit sem csillapodik. Oh man! Ezt már nehéz benyelni!
A vége pedig mi más lehet, mint totális happy end. Rádió lediplomázik, de mégis örökös 11-es lesz. Harold Jones beválasztják a dél-kaliforniai Hall of Fame-be, s miután lemond posztjáról és élete értelméről, tisztes családapává válik. A végére pedig még az igazi, idős Rádiót is bevágták nekünk, hisz valahogy mégiscsak igazolni kell a történteket. Mert csodák igenis vannak. Merjünk hinni benne.
A film legjobb idézete: „Az igazság az, hogy nem csak mi tanítottuk Rádiót. Rádió éppúgy tanított minket… Mert ahogy ő bánik velünk minden percben, úgy kéne nekünk is legalább néha.”
A film legnagyobb kérdése: Mondja már el nekem valaki, hogy egy GYP-s miért spanol le és ölelgeti az összes lánykát, amikor egy élet munkája kevés ehhez?
A legnagyobb negatívuma: Bár nagy előny a felszínesség, a Harold edzőben munkálkodó indíték kicsit nevetséges. Az, hogy 12 éves újságkihordóként tapasztalt bezárt gyerek látványa arra késztet a semmiből 30 évvel később egy férfit, hogy felkaroljon valakit kevéssé hihető és a történet szempontjából nem elég könnyfakasztó.
A film értékelése: 7/10
